HTML

Likebox

BNVStílus blog

BNV. Magyarország múltja, jelene és jövője. Előbb a Városligetben, majd egy 33 hektáros területen, ami a Hungexpo nevet viseli. S ahogy a régmúltban is mindig újat mutatott az iránta érdeklődőknek, úgy a jelenben is divatot teremtet. Szó szerint, hiszen felkarolta a bimbózó hazai ruhatervezést és megfűszerezve némi "otthonöltöztetéssel" valami egészen egyedi stílus megalkotásába fogott. Ez a blog ajtó a trendteremtés kulisszái mögé.

2012.07.02. 10:24 Körtvély Adrienne

GOMBOLD ÚJRA! 2.0

2012 a Gombold újra! második éve. Több tervező, több program, országos és európai turné vár a kiállításra. Ács Zoltánt, a Design Terminál kreatív igazgatóját kérdeztük ezekről!

BNV stílusblog: Milyen új tartalommal bővült a Gombold újra! 2.0?
Ács Zoltán: A második Gombold újra! pályázatot idén már két kategóriában hirdette meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felkérésére a Design Terminál. A tavalyihoz hasonló „Kortárs öltözékkollekció tervezési” pályázat mellett a „Design és hagyomány” kategóriában is, mely egy újszerű kísérlet volt, célja a kézműves mesterségek képviselőinek összehozása a fiatal, trendkövető divattervezőkkel. Ebben a kategóriában a pályázók valamely elismert, kortárs divattervező szabásmintáját dolgozták fel tradícionális kézműves technikákkal. A tavalyi Gombold Újrához képest újdonság volt az is, hogy március 31-én nem csak a pályázók bemutatóját láthatták az érdeklődők, hanem egy másik bemutatón 10 ismert, tehetséges fiatal divattervező mutatta meg aktuális, 2012/2013 őszi-téli kollekcióját.

BNV stílusblog: Az idén nagy hangsúlyt fektetett a Design Terminál a hogyan tovább kérdésére, szolgáltatásaival utat nyit a vásárlók felé. Hogyan jut célba egy művészeti termék?
Ács Zoltán: A kezdeményezés célja – azon túl, hogy a március 31-i nagyszabású Gombold újra! divatbemutatón népszerűsítette a fiatal feltörekvő tehetségeket, - hogy a tervezők számára elősegítse önálló vállalkozásaik elindítását, a sikeres piacra lépést és termékeik megismertetését a vásárlók körében, hozzájárulva ezzel a magyar kreatív ipar fejlesztéséhez. Ehhez első körben a pályázók és a meghívott tervezők ruháinak és kiegészítőinek árusításában segédkezik a Design Terminál, néhány hétig egy ideiglenes üzletben lehet majd kapni a legnépszerűbb pályaműveket és a meghívott tervezők kollekciójának darabjait.

BNV stílusblog: Miért jön a Gombold újra! a BNV-re?
Ács Zoltán: A „Gombold újra! Divat a magyar” pályázatot lezáró nagyszabású divatbemutató, illetve a vidéki és külföldi kiállítások együttes célja, hogy hírét vigyék a fiatal magyar tehetségeknek. Kiállításaink helyszínének népszerű, frekventált helyeket választunk. Az első Gombold újra! pályázati anyagát már tavaly is kiállítottuk a BNV-n, ahol rendkívül intenzív érdeklődés övezte, mintegy 50 ezer érdeklődő láthatta a pályaműveket, ezért idén is szeretnénk megmutatni azokat a BNV-n.

BNV stílusblog: És milyen a nyár Design Terminálban?
Ács Zoltán: A Design Terminálban jelenleg a Chevrolet nemzetközi pályázatára, a Young Creative Chevrolet-ra született anyagot lehet június 24-ig megnézni. Júliusban az Art Moments kortárs vizuális művészeti fesztivál keretében július 6-29. között a COLORS magazin borítóiból készült kiállítás tekinthető meg. Ez a kiállítás a magyar származású Tibor Kálmán előtt is tiszteleg, aki a magazin vizuális világáért felelt 1991-1996 között. Közben havonta egy-két alkalommal tematikus design piknikeket szervezünk a Design Terminálban, ahol egy látványos kirakatinstalláció mellett magyar designtermékeket lehet vásárolni, miközben DJ szolgáltatja a zenét. A legközelebbi ilyen program június 29-én lesz, mikor a design világnapját ünnepeljük. Délelőtt izgalmas szakmai programunk lesz, Zuzanna Skalska trendkutató beszél a slow design mozgalomról, mely az idei Design Hét témája is lesz, este pedig hatalmas bulival ünnepeljük együtt a designt.

BNV stílusblog: Hogyan lesz divat a magyar külföldön?
Ács Zoltán: Bemutatkozó körútjának első külföldi állomásaként 2012. június 22-től július 6-ig Bukarestben, a Magyar Kulturális Intézetben látható a „Gombold újra! Divat a magyar” öltözéktervezési pályázat anyagából válogatott 18 alkotás. A tervek szerint ebben az évben még több vidéki helyszínen – a veszprémi Utcafesztiválon, Debrecenben a MODEM-ben, majd Balatonfüreden, Pécsett és Tokajban - is vendégeskedik a Gombold újra! idei pályázatából válogatott összeállítás, ősszel pedig Brüsszelben, a Design September keretében, szintén a Magyar Kulturális Intézetben mutatkoznak be a páyaművek, illetve ismert magyar divattervezők kollekciói. És természetesen ahogy tavaly is, a BNV-n idén is megcsodálhatják a látogatók a fiatal magyar tervezők munkáit.

20120331_1685BG.jpg

20120331_1622BG.jpg

20120331_1496BG.jpg

20120331_1229BG.jpg

20120331_1186BG.jpg

20120331_0873BG.jpg

20120331_0666BG.jpg

20120331_0485BG.jpg

20120331_0382BG.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: Design Terminál Gombold újra!


A bejegyzés trackback címe:

https://bnvstilus.blog.hu/api/trackback/id/tr754623454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása